Előszó:
Az 1500-as évektől a települések nagy részét bakterek (őrök) vigyázták, akik éjszakánként óránkénti kiáltással figyelmeztették az embereket az idő múlására, sőt arra is, hogy a vízre és a tűzre legyenek kellő tekintettel. Tűz esetén kötelességük volt az emberek riasztása.
Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Tűzoltóság létrehozásában gróf Széchenyi Ödön. Kezdeményezésére a Pesti Önkéntes Tűzoltóság alapszabályát 1866-ban jóváhagyták, de csak 1869-ben tudta csapatát begyakoroltatni.
Az 1888. évi tűzrendészeti kormányrendelet
Fontos lépés volt a rendelet megjelenése a tűzoltásügy jogi szabályozása szempontjából. A legjelentősebb rendelkezése az volt, hogy tűzrendészeti szabályrendelet kiadására kötelezéssel felelőssé tette a település önkormányzatát a tűzvédelemért.
A nagyobb uradalmakat is kötelezhették a szükséges tűzoltószerek beszerzésére és tartására. Kötelezték a legalább 300 lakóházból álló községeket egész éven át tartó éjjel-nappali tűzoltókészenlét (ügyelet) biztosítására. Feladatuk tűz esetén a riasztás, a tűzoltószerek készenlétbe helyezése és a legelső tűzvédelmi és mentőintézkedések megtételéről való gondoskodás volt.
1936. évi X. törvénycikket. Kimondta a háború előtt szervezett összes tűzoltóság és a tűzrendészeti felügyelőség megszüntetését. Megszüntette továbbá az önkéntes tűzoltó testületeket, a Magyar Országos Tűzoltó Szövetséget és a törvényhatósági tűzoltószövetségeket. A tűzoltóságok vagyonát a fenntartó községre, városra, a Magyar Országos Tűzoltó Szövetségét az államra, a törvényhatósági tűzoltószövetségekét a törvényhatóságokra ruházta át. Ez előrevetítette a tűzoltóságok teljes körű államosítását.
Önkéntes Tűzoltó Egyesület: parancsnok Gamáson: Hangyál Géza 1931-től
Egy régi képen a falu Fő utcája akácsorral.
Tűzoltó szertár: A felső iskola mellett eléggé leromlott állapotban látható. Az épületet lebontották, Napjainkban játszótér van a helyén.
A szertárat áttelepítették a tanácsház udvarára.
Csak a tűzoltó fecskendező maradt meg, kezdetben az iskola udvarán, jelenleg a lebontott mozi bejáratánál látható.