„ A monokultúra hosszabb ideig egyetlen növényfaj termesztésének vagy egyetlen állatfaj tartásának a gyakorlatát jelenti ugyanazon a területen. A nagyüzemi mezőgazdaságban a monokultúra lehetővé teszi a nagyfokú specializációt, a költségek minimalizálását, a termelékenység és a nyereség növelését.”
Az 1960-as években, a tsz-ben a növénytermelés és állattenyésztés mellett elkezdődött a gyümölcsös telepítése Happ Géza irányításával, vezetésével. A gyümölcsös később nagyon sok embernek (férfiaknak, asszonyoknak, gyerekeknek) adott munkát, megélhetést. A munkákat munkaegységgel és pénzbelei juttatással is rendezték. Különösen a gyümölcsérés idején, főleg nyáron kellett a munkaerő. A kis gyümölcsfák termőre fordulásához idő kellett. Addig Honti kertben levő szép kajszibarackos ültetvényről szedték a barackot. A gamási bekötőút és a 67-es műút mellé jelölték ki az ültetés területét, melyet bekerítettek. Ez távol esik a falutól, de szállítás szempontjából előnyös, mert a gyümölcsöt teherautóval Boglárra, Fonyódra szállították egy nagy lerakatba. Volt mikor rögtön vagonokba pakolták és exportra vitték. A faluból reggel és délután traktorokkal szállították a gyümölcsszedőket oda-vissza. Nagy tárolókat építtettek, ahol az asszonyok osztályozták a barackokat méret szerint a ládákba. A tároló oldala nyitott volt, de védett a tűző nap és az eső ellen. A fiatalabbak szedték a fákról a termést. A gyerekek ragasztották a ládákra a címkéket, vizet hordtak. A nagy távolságok miatt a területről a megszedett gyümölcsöt lovas, (speniter) kocsival hordták a tárolóba. Kajszibarack, őszibarack, meggyfákat, almafákat. szilvafákat telepítettek.
A gyümölcsös vezetői: Happ Géza, ifj Happ Géza, Makk Géza
Idővel sajnos a fák elöregedtek. Kivágták őket. A területet privatizálták . A földterületet felszántották, jelenleg haszonnövényeket termelnek rajta.
Csoportkép.
A kis gyümölcsfák kordonozása. A képen: Makk Géza, Makarész József
Kordonozás. A képen: Makk Géza, Makarész József, Búzás Erzsébet
Ládák címkézése a tárolóban. Általában gyermekek végezték.
Happ Géza ellenőrzi a munkát. Mellette motorja látható.
A tároló belülről. Az osztályozó asszonyok munka közben. Középen: Happ Gézáné.
Teljesítmény összeírása. Válogató asszonyok munka közben.
Gyümölcs osztályozás méret szerint.
Ládaszállítás. A képen: Makk Lajos, Fekete József (Lácika)
A képen : Makk Lajos, Fekete József, Makarész József.
Személyszállítás traktorral. A képen: Happ Gézáné, Horváth Gézáné, Bogdán Istvánné és Bogdán Piroska.